Szeretek egyedül járni! Igazán háborítatlanul, valódi csendjében és teljes lélekkel csak akkor élvezem a természetet, ha egyedül vagyok.
Egy ilyen magányos túrámon találkoztam egy régi, kedves barátommal. Egyetemet végzett doktorember, aki csaknem minden vasárnapját a szabad természetben tölti. Egy tisztáson találtam őt a pilisi erdőkben egy előttem ismeretlen fiatal turistával.
Első pillanatra felismertem, hogy ez a két ember közelebb áll egymáshoz, mintha csak egyszerűen turistatársak lennének. A fiatalabb az idősebbnek kijáró tisztelettel, de tegezve szólította barátomat, aki már a bemutatásnál is éreztette velem, hogy ez a fiú több neki, mint egyszerű sporttárs.
Együtt töltöttünk egy órát és azután folytattuk utunkat. Ők jobbra, én balra és csak hetek múlva ismertem meg közelebbrő1 a fiatalabbat, akiről megtudtam, hogy egyszerű iparosfiú.
Szeretném, ha azok, akik lekicsinylőleg mosolyognak akkor, amikor mi a turistaságról, minta jövő nagyígéretéről beszélünk, választ adnának most nekem: hol van a társadalomban, hol van a városi életben a lehetőség, hogy egy egyszerű iparos és a magas képesítésű és műveltségű ember egymásra találhasson és lelkiekre alapozott barátságot kössön egymással?
A turistaság nagy összefogó ereje éppen abban rejlik, hogy a természetben eltűnnek a különbségek ember és ember között.
Nincs jólöltözött és egyszerű öltözetű ember: csak turisták vannak, akik öltözéküket a célszerűség szabályai szerint választják meg. Nincs kényelemlehetőség; a szegény és a gazdag egyformán verejtékezik a meredek utakon a hátizsák súlya alatt. Nem szerezhet, több gyönyörűséget senki, mint amennyit a természet önként, de mindenkinek egyformán nyújt; nincs szebb kilátása a csúcsról a méltóságos úrnak sem és a forrás sem nyújt neki sem üdítőbb kortyot.
Bárki legyen is az illető a társadalomban, ha a vihar megindítja a lavinát, egyformán sodorja el őt és a kötél másik végén levő társát.
Odakünn csak a természetért egyformán rajongó ember van, aki megküzd, verejtékezik és fárad a természet gyönyörűségeiért.
Azért útitársainkat meg kell választanunk - de egészen más szempontból.
Nem mehet együtt két olyan ember, akinek merőben más a fizikai képessége. Ha egy társaságban van valaki, aki nem bírja az erősebb tempót, miatta az egész csoportnak lassabban kell menni. Ha egy társunk szédül, akkor nekünk is le kell mondanunk egy sziklagerinc átmászásáról. Ha egy társunk gyakorlatlan a sziklamászásban, az mindnyájunk vesztét okozhatja.
Helyes, ha az útitársak körülbelül egyforma fizikai képességekkel rendelkeznek - de ne feledkezzünk meg a lelki összhangról sem!
Igazán élvezet csak azzal lehet a természet járása, aki maga is úgy gondolkodik, ugyanazt keresi, ugyanabban talál élvezetet, mint mi. Ha én nem tartom fontosnak, az út hosszát, de ki akarom élvezni annak minden gyönyörűségét, akkor nem szívesen fogok rohanni a többiek kedvéért. Ha engem érdekel a közelben lévő barlang, akkor csak vonakodva fogom tudomásul, venni, hogy le kell mondanom megtekintéséről. Ha nékem elég lenne a kulacsom tartalma, akkor sajnálni fogom azt a félóra veszteséget, amit a forráshoz való letérés miatt vesztünk.
Természetes, hogy viselkedésben nem lehet különbég turisták között. Aki nem viselkedik a turista tízparancsolat szelleme szerint, az nem nevezhető turistának.
A természetet járó turisták barátsága a legtisztább és legbensőbb baráti összeköttetés, ami két ember között lehet.
Barátság, aminek igazán lelki alapja van. Barátság, amiből eleve ki van zárva minden érdek és minden szempont; barátság, melynek egyedüli alapja a lelkieknek a természet szeretetében való találkozása. Minden más mellékes, minden más nem fontos; lehet valaki egyszerű munkás és keresheti kenyerét a legmagasabb szellemi munkával: ha a természet szeretetében találkoztak, akkor egyik sem több a másiknál; két ember, két természetet szerető és az erdők mélyén önmagukat, önmaguk által sem ismert ősi, benső énjét kereső ember.
Ez a természet demokráciája.
Az ezer szín, a pompa, a napfény, a jó levegő egyformán mindenkié. Eltűnik a különbség ember és ember között; aki a legkülönbnek érezte magát a városban, az is meghajtja fejét a természet végtelensége és ereje előtt és belátja azt, amit idehaza sohasem tudna elhinni, hogy Isten hatalmas birodalmában kis pont az ember és egyforma kis pont minden ember.
AJÁNLOM AZ OLDALT
